- Pontosabban, igen.
- Ne haragudj Aaron, de én sem tudom. - Nézett rám könnybe lábadt szemekkel. -
- Héé, ne sírj kérlek! Feküdj le és pihend ki magad. Rendben?
- Igen. - Mondta szipogva.
Lassú és halk léptekkel ki mentem a szobámból. Le mentem a földszintre a kanapéra vetődtem és be kapcsoltam a TV-t, hátha megy benne valami értelmes műsor. Híradó, box, foci, horror. Hmm..maradjunk a horrornál. A film épp most kezdődött. Az eleje elég unalmas volt, viszont a tizedik percben már én is kezdtem kicsit parázni. Pedig bírom az ilyen filmeket. Kintről hangos zajokat hallottam, gondoltam apám jött haza, és nem kell kinéznem mert mindjárt bejön.
Ahogy gondoltam..Két perccel később apám lépett be az ajtón, maga után becsukva azt.
- Te mit keresel itt?
- TV-zek amint látod..
- Mit nézel?
- Valami horrort.
Ekkor apám le vette a cipőjét és belépett a konyhába. Egyből a konyhába vezette útja, ott pedig rögtön a hűtőben lévő sörös rekeszhez. Ki emelt egy sört és az öngyújtójával kinyitotta. Vissza botorkált a nappaliba le ült a kanapéra és kezébe vette a távirányítót. Egy gomb lenyomásával máris átkapcsolt a box-ra. Nem nagyon kedveltem az ilyesféle küzdősportokat.
- Én még néztem azt a filmet.
- Jól mondod, csak nézted! - Förmedt rám.
- Kösz.
- Ha valami nem tetszik fel lehet húzni a szobádba.
- Nem megyek fel.
- MOST!
- Jó..Rendben.
Most mit mondjak fent Shadnek? Bocs, de apám be zavart a szobámba és nem tudom hol aludjak? Lassan be nyitok a szobámba. Shad az ágyon ül és amint be lépek mosolyogva rám néz.
- Szia. Be jöhetek?
- Aaron! Ne viccelj ez a te szobád.Be mentem a szobámba ahol ott ült ő. Aki alig ismerek de mégis van benne valami, ami megfogott. Le dőltem az ágyamba és a plafont néztem. Éreztem, hogy ő is a hátára borul és le csúszik mellém a plafont bámulni.
- Mi lesz velem Aaron?
- Mire gondolsz?
- Nem maradhatok itt örökké! Valahogy ki kell derítenünk ki vagyok és miért vagyok most itt. Nem lehet puszta véletlen.
- Fogalmam sincs. De azt tudom, hogy ameddig akarsz itt maradsz. A szoba csak az enyém. Apámnak a szobámhoz semmi köze. Azzal élek itt akivel akarok.
- Éltél már mással is együtt?
- Ezt hogy érted? - Néztem rá zavarodottan.
- Hát, hogy volt már másik ember akivel meg osztottad a szobád?
- Még nem volt. -Pirultam el.
- Megtiszteltetés, hogy én vagyok az első.
Felnevettünk mind ketten. Éreztem, hogy felém fordul és egyre közelebb bújik hozzám. A mellkasomra feküdt és az ablakot nézte. Most mit tegyek? Tegyem a vállára a kezem? Vagy maradjon a fejem alatt?
- Nyugodtan.
- Mi nyugodtan? - Kérdeztem meglepetten.
- Ölelj át.
Rettenetesen zavarba jöttem. De őszintén tetszett a helyzet. Egy gyönyörű lány mellet feküdtem az ágyamban. Ő a mellkasomon pihen és szinte érzem a leheletét a testemen. Bele borzongtam. Lassan megöleltem és álomba merültünk mind ketten.
Reggel amint felkeltem az első dolgom az volt, hogy oldalra nézzek nem álmodtam-e a tegnapi napot. Az ágy mellettem üres volt, de látszott hogy feküdt benne valaki. Az ágyat sőt az egész szobát az ő illata töltötte be. Na de hol lehet ő? Fel kászálódtam az ágyamból és körbe néztem. Lassan felálltam és az ablak felé indultam. Esik. Korán reggel megint olyan sötét van, mintha már a nap lefelé tartana. Gyorsan ki mentem a szobámból megkeresni Shadet.
- Shad!? Hol vagy?
Végig mentem a folyosón le a lépcsőkön és lent találtam meg, az udvarunkra néző ablakban.
- Ne haragudj, hogy csak úgy ott hagytalak.
- Semmi baj. Mit nézel?
- Azt a fa házikót azon a nagy fán. Az a tiéd?
- Az enyém volt kiskoromban. De már rég óta nem használom.
- Értem. Kár, pedig nagyon szép. - Mosolygott rám szélesen.
Bele merültem a szemeibe. Mintha egy álmot kémlelnék. Egy felhőkkel teli álmot.
- Shad!
- Tessék?
- Gondolom szeretnél ruhákat.
- Persze hogy szeretnék! De nekem nincs pénzem rájuk!
- Az nem baj. Várj itt 5 percet!
- Siess kérlek!
- Sietek!
Ezzel felkaptam a bőr dzsekimet és ki rohantam az ajtón egyenesen át a szomszédba. És kértem pár ruhát a szomszéd varrónőtől. Eléggé extrém cuccokat dobott össze. Bele gyömöszöltem őket egy szatyorba és már futottam is vissza hozzá.
- Meg is érkeztem.
- Ideje volt. Mit hoztál?
- Ruhákat! Próbálgasd! Remélem jók!
- Aaron..Ezek gyönyörűek. Köszönöm! -Ugrott a nyakamba.
A szívem óriásit dobbant. És alig kaptam levegőt.
- Se..semmiség. -Nyögtem ki.
Fel öltözött és csodásan festett.
Csak néztem őt ahogyan kémleli a külvilágot és szívem valahogy egyre furcsább ritmusokat dobolt neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése